Krupp

Krupp

Utolsó módosítás:2023.02.27 12:56

A krupp, a laryngitis subglottica általában enyhe felső légúti hurutos tünetek után hirtelen, heves tünetekkel, nehezített légzéssel járó betegség. A krupp, a hangszalagok alatti terület gyulladásának következtében kialakult duzzanat miatt létrejött rekedt, ugatásszerű köhögés. Ennek a duzzanatnak a fokozódása következtében akár fulladozás, fulladás is létrejöhet. Leggyakrabban fél éves és 5 éves kor között fordul elő.



Krupp okai

A krupp elsősorban az egy évnél fiatalabb gyermekeknél fordul elő a legtöbbször és náluk okozhat nagyon súlyos tüneteket. Ennek egyrészt az az oka, hogy ebben a korban még nagyon kicsi átmérőjűek a légutak, így a betegséggel járó nyálkahártya-duzzanat jelentősen leszűkítheti, sőt teljesen el is zárhatja azokat. Másrészt ebben az életszakaszban az immunrendszer sem eléggé erős a kruppot okozó vírusok kivédéséhez. A krupp általában a kamaszkor elejéig, körülbelül 13-14 éves korig jelentkezhet, ezt követően a légutak már akkora méretűek, hogy egy esetleges nyálkahártya-duzzanat sem akadályozza súlyos mértékben a légzést.

Előfordulása 6 hónapos és 3 éves kor között a leggyakoribb, arra hajlamos gyermekeknél az első roham 6 éves korig lezajlik. A gyermekek 15%-át érinti a kruppos megbetegedés, 5%-ban visszatérő. A légcső hangszalag alatti területének vírusfertőzés okozta gyulladásos duzzanata jön létre. Diphtériára emlékeztető tünetek jellemzik, de itt nincs a gégén fibrines lepedék, "csak" odema, ezért hívják pseudo (ál-) kruppnak.

A légutak, légcső gyulladását rengeteg vírus kiválthatja. Ezek közé sorolható például az influenzavírus vagy a parainfluenza-vírus. Ezek a kórokozók jelentős mértékben károsítják a légúti nyálkahártya felszínét, melynek következtében az kiszárad és védtelennél válik. Ezért a kruppra jellemző tünetek leginkább a vírusos náthás megbetegedésekhez köthetők.

A gyermekkor alatt a krupp többször is jelentkezhet, mivel az ilyen jellegű vírusos megbetegedések többször is megtámadhatják az embert. A hajlamosító tényezők között vélhetően még genetikai okok, illetve bizonyítottan a légszennyezettség is szerepel.

A krupp előfordulása a legtöbb influenzavírus megjelenésének időpontjához igazodik, azaz a késő őszi időszaktól a kora tavaszig bármikor felbukkanhat, amikor a hideg időjárás kedvez a vírusok terjedésének.

A tünetek megjelenése napszakhoz is köthető, melyek jellemzően az éjszakai időszakra korlátozódnak.

Krupp tünetei

  • ugató-, száraz köhögésKrupp kezelése és tünetei
  • szapora pulzus
  • sípoló belégzés, akadályozott belégzés
  • kapkodó légzés
  • beszűkült légutak
  • sápadtság

A krupp nagyon sokszor váratlanul, különösebb előzmények nélkül jelentkezik, megfázásra utaló jelek is megelőzhetik.

A vírusok által károsított légúti nyálkahártya megduzzadása olyan mértékben beszűkíti a légutakat, hogy a belégzést jelentősen megnehezíti krupp során. Ennek tipikus jele, hogy a belégzéskor száraz, olykor sípoló hang keletkezik, amihez száraz, ugatásra emlékeztető köhögés is társul. Ez a nehézlégzés, a levegőért kapkodás nyugtalanná teszi a gyermeket, aki feszültté válik és sír is. A fellépő oxigénhiányos állapotra utal a sápadtság, valamint az ajkak elkékülése is. A belégzési nehezítettségre utaló jelek figyelhetők meg a légzési segédizmokon is, amelyek a mellkas környékén helyezkednek el. Ilyenkor ezek fokozott összehúzódásai látszanak a nyakon, a bordák között és a kulcscsont felett is. Ezek a tünetek, a megnövekedett izommunka, izgatottság, illetve a beteg állapotának súlyosbodása a pulzusszámot is megnöveli.

A kruppos rohamok a betegség megjelenését követő napokban ismét visszatérhetnek. A betegséghez láz nem társul minden esetben.

Krupp diagnosztikája

Mivel a krupp meglehetősen jellegzetes tüneteket produkál, ezért a szakorvos számára viszonylag könnyű annak diagnosztizálása. A diagnózis felállítása ebből adódóan a gyermek szüleinek beszámolójából, a kórtörténetből történik.

Krupp kezelése

A tünetek észlelését követően több teendőnk is van. Első lépésként – figyelembe véve a gyermek életkorát – értesíteni kell a mentőket vagy a háziorvost, ezzel párhuzamosan meg kell kezdenünk a légutak lehűtését, hogy a duzzanat minél gyorsabban csökkenjen és javuljon a légzés minősége. 3 éves kor alatt minden esetben orvost kell hívnunk, az ő döntése alapján küldik majd tovább a gyermeket szükség esetén a megfelelő kórházi ellátásra.

A légutak lehűtésére többféle módszer is rendelkezésre áll. Hideg időben megfelelően felöltöztetve vigye a szabad levegőre a gyermeket, hogy a belélegzett hideg levegő segítségével a duzzanat mérséklődjön. Érdemes beszerezni hideg párásítót is, ezzel ugyanezt a hatást érheti el. Minimális mennyiségű hideg folyadék itatása is jó szolgálatot tehet ilyen esetben. Ha rendelkezésére áll, akkor gyógyszerporlasztó alkalmazása is javasolt, amellyel váladékoldó juttatható a gyermek légutaiba. Mivel a gyermek a roham során levegőért kapkod, izgatottá válik és ez a stresszes állapot csak rontja a helyzetet, ezért fontos a gyermek lehetőség szerinti megnyugtatása is.

Lázas állapot esetén a megfelelő lázcsillapító beadása is indokolt krupp betegség alatt.

A kórházi kezelés során a fennálló gyulladást szteroid hatóanyaggal csökkentik, ezen túl szájon át vagy belélegeztetéssel váladékoldó, illetve érösszehúzó gyógyszerek beadása is történik. Ezek hatására a duzzanat nagysága csökken, a légcső átmérője növekszik. Bizonyos esetekben intubálásra vagy gégemetszésre is sor kerülhet. Ha a beteg állapota nagyon súlyos, akkor intenzív osztályon történő kezelésre, gépi lélegeztetésre is szükség lehet.

Krupp vagy asztma?

A kruppot sok esetben hasonlítják az asztmás rohamhoz. Valóban mindkét betegség légzési problémákat, nehézlégzést okoz. A gyerekek zihálva, sípolva veszik a levegőt, ám ennek más-más a kiváltó oka. Lényeges eltérés, hogy a krupp belégzési, az asztmás roham pedig kilégzési elégtelenséget okoz. A krupp további sajátossága a semmivel össze nem téveszthető, száraz, ugató köhögés és az ehhez társuló rekedtség. Hányás is előfordulhat.

Mit tegyen kruppos roham esetén?

  • Igyekezzen a gyerek légzését javítani azzal, hogy megnyugtatja. Jó, ha látja gyermeke, hogy képes megoldani a helyzetet, tudja mit kell tenni, hogy jobban legyen. Ha megnyugszik, a légzése is egyenletesebbé válik és a krupp tünetei csökkennek.
  • A gyulladt, kiszáradt és beszűkült légutak állapotán hideg párás levegővel tudunk javítani. Kruppos roham esetén az első dolga, hogy a gyermeket jól betakarva, vegye az ölébe és együtt üljenek ki a teraszra vagy erkélyre, ahol egyenletesen, lassan mélyeket lélegezve a hideg-párás levegő segít a krupp tünetein. Épp ilyen jó megoldás, ha ablakot nyit vagy a hűtő ajtó elé, esetleg a hideg folyóvíz mellé a fürdőszobába ülnek be együtt.
  • Szükség esetén csillapítsa a gyermek lázát krupp esetén is.
  • Ha a gyermeknél korábban már előfordult kruppos roham és a kezelőorvos szteroidos kúpot vagy gyulladáscsökkentő spray használatát javasolta, akkor használja a készítményeket az előírásnak megfelelően!

Kruppos roham esetén TILOS:

  • Ne adjon nyugtatót a gyermeknek!
  • Csak a hideg párás levegő hatásos, a meleg párás levegő – gőzölés, inhalálás - ront az állapoton!

Krupp: mikor forduljon orvoshoz?

Megelőzhető a krupp?

A kruppos roham rendszerint valamilyen vírusfertőzés következménye, így a legjobb volna, ha a gyermeknél ezeket meg tudnánk előzni, ám erre a közösségekben kevés az esély. Több mint 200 féle náthavírust ismerünk, a kruppos gyerekek ezek közül többre is érzékenyek lehetnek. A kruppos gyerekeknek javasolt beszerezni otthoni használatra hideg párásító készüléket, ezt nemcsak rohamok esetén, hanem máskor is javasolt használni, ha a lakás levegője túl száraz. A légúti betegségek kerülése – amennyire megoldható – és a levegő párásítása mellett lényeges a dohányzás mellőzése a kruppra hajlamos gyermekkörnyezetében. Érdemes a megelőzésre is gondot fordítani, különösen akkor, ha gyermeke már átesett egy kruppos rohamon. Elsősorban kerülni kell a fertőzéseket továbbadó közösségeket, személyeket. A gyermek hálószobájában legyen mindig friss, tiszta levegő, gondoskodjon a helyiség hideg vizes párásításáról. Legyen mindig otthon orvos által felírt gyógyszeres porlasztó, amellyel hatékony váladékoldó juttatható a légutakba.

A gyermek szobájában ne párologtasson illóolajokat. Gyógyszeres, különösen antibiotikumos megelőzésre nincs szükség, sőt kifejezetten káros, antibiotikumokat csak indokolt esetben, bakteriális felülfertőződés esetén és a kezelés keretében rendel az orvos.

Mivel a krupp nem allergiás reakció, az allergiára használt antihisztaminos szerek nem segítenek, sőt a nyálkahártyát tovább szárítják, ennél fogva a gyermek állapotát ronthatják.

Téma szakértői